Elfelejtett azonosító

Kezdőlap

Keresés az oldalon

Rendszerismertetés
Térkép megyei felosztásban

Deszk képviselői

Deszk

Weboldal

500 évesnél is öregebb településünk Csongrád megyében, Szegedtől 4 kilométerre fekszik a Románia felé tartó 43-as nemzetközi főútvonal mellett.
Deszk növekvő lélekszámú település, jelenleg 3.401 lakója van. Elsősorban Szegedről költöznek ki sokan. Népességének már csak mintegy 5 százaléka szerb nemzetiségű.
Az utóbbi tizenkét év alatt sokat gazdagodott községünk. Minden utcánk aszfaltos és Szeged Deszk között már kerékpáron is lehet közlekedni. Van Sportcsarnok, és nagy területű Szabadidő Park. 1998 szeptemberétől pedig már azt is elmondhatjuk, hogy Faluházunk is van, amiben helyet kapott a könyvtár, a művelődési ház, a teleház és ahol ismét működik a mozi.
2003-ban átadásra került a 15 lakásos bérházunk, 2005 őszén pedig már az új Egészségházat vehették birtokba a deszkiek.
2007 márciusáig Uniós támogatással kiépül a település egészére a szennyvízhálózat.
Természetesen marad még bőven feladat az elkövetkező évekre is. Csak legyen meg az akarat az újat akarásra és a deszkiek összefogása.

Településünk neve az országban leginkább a megyei fenntartású és a volt Gerliczy kastélyban működő Szakkórház miatt vált ismertté. Az ország kulturális életében jártasaknak azonban a szerb kultúra egyik fellegvárát is jelenti Deszk neve és a Nemzetközi Kulturális- és Gasztronómiai Fesztivál helyszínét is, melynek keretében 2007-ben már nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Polgármesterek Nemzetközi Főzőversenye.
Adatvédelmi elvek | Moderálási elvek | Rendszerismertető | Impresszum | Kapcsolat | Created by Art Legion
Page load time: 0.289990 | Megtekintett oldalak száma: 28